HU | EN
MENÜ

A budapesti hódoktól a hévízi vad pontyokig kalauzol a szórakoztató magyar természetfilm

2021. augusztus 25.

Mi jut eszünkbe a természetfilmekről? Széles spektrumú felvételek a sztyeppéről, David Attenborough barátságos hangja, fenséges állatok, már-már giccsbe hajló naplementék. Esetleg némi erőszak – hiába, Természetanya kegyetlen szerető, az állatvilágban a mindennapokat a túlélésért zajló küzdelem teszi ki.

 

A helyzet az, hogy ilyen filmet egyre nehezebb készíteni. Nem azért, mert nincs rájuk igény, a már emlegetett brit természettudós netflixes filmjei Magyarországon is rendre a legnézettebb alkotások között szerepelnek. És nem is azért, mert nincs elég filmes, aki szívesen forgatna a természetben – noha tény, hogy ez nem csupán költséges, de valóban egész embert követelő foglalkozás.

De nem. Sajnos nem ezek az elsődleges okok. Sokkal inkább az, hogy egyre kevesebb olyan hely van, amit a maga érintetlenségében be lehet mutatni. Ha az alaszkai fagy tejszínködös erdei felett húzódó vörös égboltot gyárkémények csúfítják el, az állatoknak életet adó óceánt tankerhajók szelik át, az európai erdőség közepén pedig elhagyott katonai támaszpont vagy gyár árválkodik, máris bonyolultabb lesz a képlet az elvártnál.

Pedig úgy is meg lehet közelíteni a témát, hogy az emberi tevékenység is a természet része, azaz minden, ami körülöttünk van és alkalmazkodik az állandóan változó lépéseinkhez, megérdemli, hogy bemutassák. Talán így gondolkodhatott Koszta Marcell is, a júniusban megjelent Túl a láthatáron – Magyar földön, magyar ég alatt című film rendezője és operatőre.

A bevallottan főként szórakoztatási céllal készült film műfajától „elvárható”, aranyból vérnarancsba forduló naplementék és lassan andalgó drónfelvételek itt is megvannak, a film viszont egy pillanatra sem különíti el a hétköznapi emberi élet jeleneteit a természettől és az arra gyakorolt hatásaitól.

Már a film első percei is arról szólnak, hogy a természettel való kapcsolat az otthonunk kényelmével kezdődik. Egy belvárosi lakásban fiatal nő készülődik a hűs nyári estére, miközben laptopján megy Marcell filmje, aki háttérzajként mesél a Rákóczi híd budai lábánál legelésző hódok életéről (és magáról, Robin Hódról, bár ez az egyszerűségében zseniális szóvicc sajnos csak egyszer hangzik el a film során).

Bizony, hódok Budapesten: a város nem irtotta ki az életet, hanem formálta azt, sajátos ökoszisztémát hozva létre a hetvennel-nyolcvannal száguldó autóktól alig néhány méterre. Megtudjuk, hogy a hódok egyszer már kihaltak a Dunából, de a kilencvenes években visszatelepítették őket és azóta egyre többször futhatunk bele ezekbe az akár húszkilós szőrmókokba. Noha a hód az emberi tevékenység miatt tűnt el a Dunából, ennek köszönhetően is tért vissza – és nem ő az egyetlen, amit mi hurcoltunk be az ország területére.

Az ékszerteknősök visszatérő szereplők Marcell filmjében. Nem őshonosak, sőt még csak nem is európai faj képviselői, mégis tele van velük az ország, mert sok felelőtlen állattartó engedte szabadon ilyen-olyan okból páncélos kedvencét. És az ékszerteknősök, köszönik, jól vannak – noha a szakemberek szerint jobban tesszük, ha a talált állatokat befogadjuk magunkhoz, mert a természetes fajokra nincs jó hatással a jelenlétük.

Persze kérdés, mi az a „jó” hatás. A film második felében a Balatonra utazunk, ahol egy zenei fesztivál dobpergése találkozik a vízi nyugalmat kereső horgász pipafüstjével. És a hangulat utánozhatatlan volta miatt ez mégis jól van így.

A Túl a láthatáron egyik fő témája az emberi cselekvés ökológiában elfoglalt helye. Bakonybélben egy mesterséges tó, noha gigászi erdőterületet áldoztak fel érte, most védelem alatt álló fajok tucatjainak nyújt oltalmat a klímaváltozás miatt is egyre forróbb nyarak során. Nemcsak hasznos, de szép is – a rendező megjegyzi, hogy a változékonysága miatt minden évszakban érdemes megnézni ezt a vaditatónak „készült” tavat.

De nemcsak ezért érdekes a film, hanem mert időről-időre betekintést nyerünk a nézők életébe is. Egy unatkozó éjjeliőr, egy bolti eladó, de maga a rendező is a saját életét éli önnön környezetében, számtalan olyan, számunkra természetesnek tűnő dolog között, ami egyáltalán nem természetes – legyen szó egy esőben haladó autóról, egy doboz chipsről, egy hatalmas csokitábláról vagy egy néző kezében felejtett távirányítóról, amelynek tartója mintha csak azon elmélkedne, hogy elkapcsoljon-e a disznóvágásos jelenetekről vagy sem (nem kapcsol el).

A gazdaság és az állattenyésztés is szerepet kap a filmben: tanúi vagyunk, ahogy elektrosokkal ölnek le egy sertést, kifolyatják a vérét, megperzselik a testét, közben pedig Marcell lelkesen magyaráz ennek a hagyománynak a szépségéről. Nem ítélkezik vagy foglal állást, egyszerűen csak megmutatja, mi történik – kiemelve, hogy ez a fajta bánásmód köszönőviszonyban sincs a nagyipari állattenyésztéssel, ahol az állatok gyakran semmi tiszteletet sem kapnak. Pedig ugye az emberi táplálkozás is része a modern ökoszisztémának, a jószág és a házi pálinka pedig a természettel való együttélés szimbólumaiként is működnek.

A jeges Balaton fagyszigetein pihenő vízimadarakkal és vidralábnyomokkal záródó film karácsony szentestéjén ér véget. A természet megpihen, a körforgalmat végigdriftelő autós képe viszont emlékeztet: ez a világ egy közös kincs. Az, hogy mi itt vagyunk és vidáman élhetünk, a természetnek köszönhető – aminek magunk is részei vagyunk. A rendező Radnóti szavaival zárja a drónfelvételeket, mi pedig a filmet kikapcsolva mehetünk is melegíteni egy kis kaját a mikróban, vagy gondolkozhatunk rajta, hogy hogyan lehetne kisebb az a bizonyos lábnyomunk.

A Túl a Láthatáron – Magyar földön, magyar ég alatt című film 2021. július 5-én jelent meg, és ezen a linken keresztül ingyenesen nézhető meg a Youtube-on. Hossza 56 és fél perc, nyelve magyar, felirat nincs hozzá.

 

Borítókép: Getty Images