Észak-Olaszországban feltámasztják Einstein vízerőműveit

A méltán híres fizikus apja, Hermann Einstein számos vízerőművet épített Észak-Olaszország hegyei között, sokszor az évszázados vízimalmok alapjait is felhasználva. A tervei szerint épült létesítményeket napjainkban egymás után újítják fel, hogy ismét tiszta energiával lássák el a környékbeli lakosokat.

A 19. század végi vidéki Olaszország sok szempontból elmaradt a nagyvárosok által képviselt technológiai színvonaltól. Az egyik legnehezebben elérhető luxus az elektromosság volt: bár az 1890-es évekre sorra gyúltak ki a metropoliszok villanyfényei, a falvak többsége aligha rendelkezett olyan erőművel, ami képes lett volna kiszolgálni ezt a kimondottan drága megoldást.

Itt jön a képbe Hermann Einstein, a Nobel-díjas Albert Einstein édesapja, aki fiával ellentétben némi bemutatásra szorul. Hermann a nála három évvel fiatalabb fivérével, Jakobbal 1880 nyarán alapított egy elektrotechnikai vállalkozást Münchenben. Az Elektrotechnische Fabrik J. Einstein & Cie utcai világítással foglalkozott, ahol Jakob mérnökként, Hermann értékesítőként tolta a szekeret.

Ami egy ideig meglehetősen jól gördült: a legjobb időszakban körülbelül 300 fő dolgozott a cégnek. Az elektromosság viszont hamar nélkülözhetetlen energiaforrássá vált, ami körül a legnagyobb cégek és pénzemberek legyeskedtek, így Einsteinék 1896-ra kiszorultak a piacról, vállalkozásuk pedig csődbe ment.

Hermann ennek ellenére nem kedvetlenedett el: saját céget alapított Milánóban, hogy néhány rokon pénzén nézzen új piac, nevezetesen a kevés tekintetet vonzó vidéki felhasználás után. A terv az volt, hogy a folyókban gazdag észak-olaszországi településeket látja el vízerőművekkel.

Az alapokat a sokszor több száz éve emelt vízimalmok szolgáltatták, ezekhez kellett generátort tervezni és szerelni. A Piemont és Lombardia tartományokon átcsordogáló, 140 kilométer hosszú Agogna folyó partján már 1895-ben üzembe állt a Luciòn (szabad fordításban „erős fény”) nevű vízerőmű, egy évvel később pedig a 280 hosszú lombardiai folyó, az Oglio partján is beindult a termelés.

Ezek az erőművek néhány száz utcai lámpa kiszolgálására szolgáltak, és szó szerint belevilágítottak a jövőbe, mert annak ellenére, hogy csúcstechnológiát képviseltek, teljesen fenntarthatóak voltak. A víz ugye folyik így is, úgy is, a malom pedig egy generátort hajt meg, ez termeli az áramot.

Habár a formabontó megoldás gyorsan népszerű lett, sajnos Hermann sosem volt igazán pénzénél, a vagyoni helyzete és a sok tartozás pedig annyira nyomasztotta, hogy 1902-ben, mindössze 55 évesen szívelégtelenségben elhunyt. A generátorai ugyan sokáig túlélték alkotójukat, de az 1930-as évek fasiszta diktatúrája, valamint annak vezetője, Mussolini a korábbinál sebesebb technológiai fejlődést követelt, így Olaszország a háború előtt már áttért a fosszilis energiahordozókra. A vízerőműveket elhagyták, sokáig senki sem foglalkozott velük.

Aztán jött a klímaváltozás, vele a fenntartható fejlődés gondolata. Az Oglión fekvő erőművet tavaly 460 ezer euróért újította fel és helyezte újra üzembe a vízvédelemmel foglalkozó Garda Chiese konzorcium, hogy az egykori 16 kilowattos teljesítményét 50-re növelve hozzávetőlegesen 4400 közeli lakost lásson el elektromossággal. Az Agogna partján álló erőművön még dolgoznak, ezt egy különc vállalkozó, a főleg techben és IT-ban utazó Marco Trombetti vásárolta meg 800 ezer euróért.

Trombetti szerint a vízerőművek nem csak a környezetet óvják, de az informatikai fejlődés egyre nagyobb energiaigényére is megoldást jelentenek. 2025-re a technológiai szektor veszi majd fel a globális energiatermelés 20 százalékát, elsősorban a szerverek üzemeltetése miatt; a vállalkozó évi 60 ezer eurós nyereséget remél a malomra épült erőműtől.

Ugyan Hermann Einstein sem fia felemelkedését, sem a saját vízerőműveinek sikerét nem érhette meg, olyasmit vitt véghez, amit a halála után több mint egy évszázaddal újra felfedez a világ.

Borítókép: Getty Images