HU | EN
MENÜ

Ezzel a fűszerrel közel 70 százalékkal csökkenthető a repülőgépek széndioxid-kibocsátása

2021. November 08.

Négy évnyi kutatás eredménye, hogy mégsem kell egyhamar leselejtezni a kémiai üzemanyagokat használó repülőgépeket. A megoldást egy közismert fűszernövény jelentheti.

 

A repülés az egyik leginkább környezetszennyező közlekedési forma. Ráadásul, a személyautókkal ellentétben, egyelőre nem nagyon látszik, hogy lehetne a hatalmas méretű repülőket könnyen fenntarthatóvá alakítani. Az elektromos repülés persze jó megoldás lenne, de minél nagyobb akkumulátor kell egy repülőhöz, annak annál nagyobb súlyt kell elbírnia, ez pedig feloldhatatlan ördögi körhöz vezet. Legalábbis a nagy utasszállítók esetében.

Az egyik legnagyobb repülőgép-gyártó, az európai Airbus szerint a kisebb távok megtételére épített típusok esetében már 2030-ban megjelenhetnek a zéró-emissziós gépek. A nagyobb, A350-szerű titánokhoz azonban nem lesz elég egy akkumulátor, komplex technológiák egész sorát kell ötvözni – és akkor még nem gyártották le és értékesítették ezeket a több millió dolláros monstrumokat, amikkel alig pár éve eladott modelleket kellene leváltani.

Ezt az ellentmondást oldaná fel a University of Georgia kutatása: Puneet Dwivedi és csapata négyéves munkával olyan eljárást fejlesztett ki, ami az etiópiai mustár (Brassica carinata) használatával 68 százalékkal csökkenti a repülőgépek károsanyag-kibocsátását. Az így kinyert üzemanyag Dwivedi szerint nem csak a repülést teheti sokkal tisztább közlekedési formává, de akár „gazdasági lehetőségeket is teremthet” a déli régiók számára, hisz ennek a növénynek a nagyipari termesztése számtalan embernek adhatna munkát.

Az így előállított üzemanyag egyébként 0,12 és 1,28 dollár közötti összegre jönne ki literenként, ami a klasszikus, kőolajalapú technológiákkal előállított üzemanyag 0,50 dolláros átlagárához képest a gazdasági folyamatok tükrében olcsóbb, vagy akár drasztikusan drágább is lehetne. Itt jön képbe a szükséges infrastruktúra kiépítése, aminek előnye, hogy a kőolajjal ellentétben mustárt bárhol lehet termeszteni a világon. A kutatók szerint az Egyesült Államok déli államaiban akár télen is.

Mindeközben az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden 2030-ra 20 százalékos károsanyag-kibocsátáscsökkentést irányzott elő a repülési ágazatban, a teljes karbonsemlegességet 2050-re tűzte ki, az átállást pedig adókedvezménnyel ösztönözné.

 

Borítókép: Getty Images