Pontyokkal és békákkal idézzük elő az apokalipszist

Ahogy a mondás tartja, a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, ezt pedig a természetbe beavatkozó mérnökök is rég megtanulták. Hiába küzdöttek évtizedekig akár a környezet megóvásáért, a meghozott döntéseik idővel váratlan, sokszor kimondottan káros eredményeket szültek. Ezekről szól Elizabeth Kolbert amerikai újságíró nemrég megjelent, Under a White Sky című könyve, amit Bill Gates is szívesen ajánl.

Bill Gates annak ellenére is gyakran posztol fenntarthatósággal és általános világmegváltással foglalkozó blogján, hogy a Microsoftot alapító milliárdos hírnevét az utóbbi időben megtépázták a személye és válása körüli botrányok. Mindezek persze mit sem vesznek el Gates érdemeiből, főleg, hogy a Gates Notes még mostanában is viszonylag egyedi, máshol nem mindig megtalálható tartalommal frissül.

Ilyen az a poszt is, amiben az emberi tevékenység kiszámíthatatlan környezeti hatásait bemutató Under a White Sky című kötetet ajánlja, miközben finom kritikával illeti az általa bevallottan nagyra becsült szerző pesszimizmusát. A korábbi könyvével Pulitzer-díjat kapott Elizabeth Kolbert ugyanis nem kertel: példák és szakértők tucatjaival igyekszik alátámasztani a tézist, miszerint az emberi tevékenység már oly mértékben befolyásolta a bolygó ökoszisztémáit, hogy nem az a kérdés, tudjuk-e kontrollálni a természet erőit, hanem hogy tudjuk-e irányítani a természet erőit irányító ténykedésünk váratlan következményeit.

Csak egy példa, amit Gates is kiemel: az 1960-as években Amerikában invazív vízinövények fenyegették a helyi ökoszisztémákat, így kutatók ázsiai pontyokat telepítettek a folyókba, hogy megegyék a veszélyes növényeket. Meg is ették – viszont későbbi csatornaépítések következtében más vizekbe is eljutottak a pontyok, és maguk váltak veszélyes tényezővé azáltal, hogy helyi fajokat kezdtek kiszorítani azok természetes élőhelyéről. A megoldás: mesterségesen kell távoltartani azokat az ázsiai pontyokat, amiket pont egy ökológiai vészhelyzet megoldása érdekében telepítettek az amerikai folyókba. Ördögi kör ez, és nekünk sem ismeretlen – elég, ha csak a balatoni busaállományra gondolunk.

A spirálisan mélyülő káoszt egyre szürreálisabban hangzó módszerekkel lehet csak kezelni. Az egyik ezek közül az állatok génöröklésének mesterséges szabályozása, bizonyos tulajdonságok kiszűrése érdekében. Kolbert szerint ez a módszer alkalmas lenne az Ausztráliába az 1930-as években behordott óriásvarangyok szaporodásának megfékezésére. Ezeket az állatokat a farmerek annak idején a termést lelegelő rovarok megritkítása érdekében telepítették a kontinensre, ennek a lépésnek pedig mostanra lokális fajok szenvedik meg a következményeit.

Gates szerint Kolbert részletesen és informatívan ír minderről, de az esetleges pozitívumokkal nem foglalkozik – a milliárdos úgy véli, az emberi beavatkozás a maga nemében természetes dolog, ennek megfelelően kell újabb lépéseket tenni. Ugyanakkor ajánlja Kolbert könyvét, mert átfogó anyag, ami segít megérteni, hogy a természettel vívott sakkjátszmában nem elég, ha nagylelkűen veszítünk.

A Pulitzer-díjas szerzővel az Earth.org beszélgetett új könyvéről, a futurisztikus technológiákról és az emberiség magatartásról. Akit érdekel az egy órás videó, ide kattintva nézheti meg.

Elizabeth Kolbert: Under a White Sky. The Nature of the Future.