HU | EN
MENÜ

Visszatérnek az éjszakai vonatok Európába

2021. December 23.

A vasúti közlekedésben hatalmas tartalékok rejlenek, már ami a környezetbarátabb közlekedési módokat illeti. Teljesen autó- és repülőmentes világban talán sosem fogunk élni, de az éjszakai vonatozás reneszánszával például a vasút még versenyképesebbé válhat a szennyezőbb közlekedési módokkal szemben. Ennek első lépéseként, közel másfél évtizedes szünet után újraindult az éjszakai vonat Párizs és Bécs között.

 

December közepe óta ismét éjszakai vonaton utazhatunk a francia és az osztrák főváros között. Az újraindítást egy ünnepélyes eseményen köszöntötték az érintettek, ahol Jean-Baptiste Djebbari francia közlekedési miniszter egyúttal bejelentette a francia vasúthálózat megújítására és új éjszakai vonatokkal való felszerelésére vonatkozó terveit is.

Ha minden jól megy, az országban többek között Bordeaux-t, Strasbourgot és Perpignant is éjszakai vonatok segítségével kötik össze Párizssal, de az éjszakai vonatok európai szintű bővítését is szorgalmazza.

A vonatbővítés első része a Párizs-Bécs éjszakai vonat újraindítása, amely 2007 óta először indult útnak. Az útvonal a mára legendássá vált Orient Expresszt követi, az újraindítás pedig az első lépés a sok közül, amelyek célja, hogy az európai utasokat leszoktassák az olcsónak tűnő, valójában rendkívül szennyező fapados repülésekről.

Egy ilyen nagyszabású bővítés jelezheti Európa nagy vasúti hálózatának visszatérését. A vonat képes elmélyíteni az integrációt, és fenntarthatóbb eszközt kínál mind az áruk, mind az utasok szállítására.

Ha minden a francia közlekedési miniszter tervei szerint alakul, újra lehet éjszakai utazásokat szervezni Berlinbe, Madridba, Barcelonába, Koppenhágába, Rómába, Luxemburgba, Prágába és Brüsszelbe. Egy vasárnap, a Párizs-Szent Sebastián (Spanyolország) vonal újraindításával kapcsolatban tett nyilatkozata szerint 2030-ig legalább tíz nemzetközi vonatvonalat szeretne létrehozni. Ennek érdekében új vasúti kocsik beszerzését is tervezik Ennek keretében közel 300 új éjszakai kocsi és 30 mozdony készül el 2025 és 2030 között, ami körülbelül 800 millió euróba kerül majd.

Borítókép: Getty Images