Radioaktív apokalipszis és klímaháború – négy videójáték, ami elgondolkodtat a jövőt illetően

2021. szeptember 28.

A videójáték nem csupán azért izgalmas médium, mert a technológiai fejlődés minden egyéb művészi és kommunikációs formánál nagyobb hatást gyakorol rá, és ettől folyamatosan megújul. Hanem mert ez a leginteraktívabb üzenetközlési forma: a játékosok képernyő előtt ülve (vagy akár azt a kezükben szorongatva) olyan világokat fedezhetnek fel, amik reflektálnak a való világ problémáira, legyen az társadalmi, gazdasági, etikai vagy akár környezeti kérdés. Utóbbi, vagyis a természet megóvása számtalan videójátékban megtalálható üzenet. Ezek közül mutatunk be most négy kiemelt címet, amik ráadásul egytől-egyig felnőtteknek készültek, azaz cselekvőképes, a döntéseikért felelősséggel tartozó emberek szórakoztatását célozzák. Náluk pedig kevesen tehetnek többet a környezetünkért.

 

Fallout

A Fallout-sorozat a kilencvenes években indult útjára PC-n, mint posztapokaliptikus szerepjáték, azóta pedig több iterációt is megélt, számtalan platformon találkozni vele konzoloktól mobiltelefonokig. Bár a korabeli szerepjátékok gyakran veszik magukat véresen komolyan, a Fallout inkább szatirikus, sötét humorával tűnik ki, amit a későbbi játékok is mind megörököltek az első résztől.

A történet egy alternatív jövőben játszódik, aminek múltja a második világháború végéig nagyjából megegyezik a miénkkel, az ötvenesévek hidegháborús paranoiáját viszont magasztos atomkor követi, ami 2077-ben jut el az összeomlásig. Senki sem tudja pontosan, ki és miért mérte az első csapást, de a rakéták ide-oda szökkenve hamar elhozzák az emberi civilizáció végét. A bolygó persze köszöni, elvan így is: a katasztrófa előtti ökoszisztémát a sugárzásból született mutánsok új flórája és faunája foglalta el, a kevés túlélő pedig a Senkiföldje néven emlegetett, radioaktív amerikai sivatagban tengődik, törzsi felépítésben, néha háborúzva, néha összefogva.

A Fallout keserű fikciója általános kritikája az emberi viselkedésnek. A játékos döntések sorozatával juthat el a végkifejletig, életről és halálról, a helyes út morális árnyékáról tanulva, és viszonyulva azokhoz a kérdésekhez, amelyeken a bolygó fennmaradása múlik. A Föld persze forog tovább, csak épp mi, emberek viselünk járunk mindenhol sugárzásmérővel és viselünk lélegeztető berendezéseket, nehogy még tovább csökkenjen a számunk. Tehát a Fallout-sorozatban a baj már megtörtént, a kár pedig globálisan visszafordíthatatlan.

Fallout

 

Mivel ezek a játékok nem elsősorban a környezet védelméről, hanem az emberi gyarlóságról szólnak, és az általuk bemutatott, világvége utáni pokol sem igazán realisztikus (a felfegyverzett szupermutánsok finoman szólva sem hasonlítanak az eddigi radioaktív változásokon átesett élőlényekhez), ezért nehéz azt mondani, hogy ténylegesen hozzájárulnak egy zöldebb jövő eléréséhez.

Ugyanakkor kellően sokkolóak ahhoz, hogy az általuk célba vett, kimondottan felnőtt játékosok észrevegyék: elég néhány apró lépés és máris minden borul. A valóságban pedig még csak atomfegyverek sem kellenek az ökológiai katasztrófához, hiszen itt, a magazinban is többször szó esett a tömeges kihalásokról és a természetes közegek megváltozásáról.

 

S.T.A.L.K.E.R.

A Stalker egy 2007-ben indult akciójáték-sorozat, ami annyiban hasonlít a Falloutra, hogy itt is nukleáris katasztrófa utáni világban bolyonghatunk. Ugyanakkor az ukrán fejlesztésű sorozat egy fokkal közelebb lő az európai emberek érzésvilágához: az alapvetően tudományos fantasztikum mezsgyéjén mozgó történet szerint a csernobili atomkatasztrófa utáni, veszélyes kísérletezés hozta létre a játékok helyszínéül szolgáló Zónát, közepén a hírhedt négyes reaktorral.

Egy furcsa, második robbanást követően természetfeletti események sorozata változtatja ökológiai rémálommá a Zónát. Bár a hadsereg körülzárja a veszélyessé vált területet, a Zóna belseje tele van rejtélyes ereklyékkel, amelyeket a magukat sztalkernek nevező szerencsevadászok meg akarnak szerezni. A játékos is egy ilyen fickó bőrébe bújik, hogy a kaotikus, sugárzás, mutánsok és veszedelmes - a Földtől egyébként idegen - természeti jelenségek közepette kutasson a rejtélyes igazság után.

A Stalker játékként inkább az akcióra és magányra helyezi a hangsúlyt. Valóban létező helyszíneken bolyongunk, bejárjuk Pripjatyot és a Vörös erdőt, miközben szörnyekkel és más sztalkerekkel vagy katonákkal harcolunk. Itt minden lövésnek, sérülésnek súlya van. Ha a karakterünk megsebesül, szép lassan elvérzik, és a legjobb felszerelés sem elég jó ahhoz, hogy besétáljunk a Geiger-mérő csipogásába.

Stalker

 

A Falloutra jellemző humor itt egyáltalán nincs jelen, nem érezzük, hogy lépten nyomon csipkelődnének velünk az írók. Csak azt látjuk, hogy milyen, mikor az ember Istent játszik, és nem tiszteli a természet törvényeit. A sorozat története meglehetősen összetett mitológia köré épül, aminek a valós csernobili baleset csak egész kis részét teszi ki. Mégis sokkoló látni az üresen kongó épületeket, a hatalmas, rozsdamarta óriáskereket, vagy a szocialista múlt dicsőségét hirdetni kívánó, most mégis az ostoba pusztulásnak emléket állító szobrokat. És hogy mégis mi lenne a sztalkerek legnagyobb kincse?

Hát persze, hogy az erőmű közepén álló monolit, ami a legenda szerint minden kívánságot teljesít. Afféle ember által teremtett Isten, amit csak a kapzsiság éltet. Érdekesség, hogy a sztori és a játék címe az orosz Sztrugackij-fivérek Piknik az árokparton című regényének sajátos feldolgozása, aminek fő témája nem is az, hogy mi történik a világunkkal, hanem az, hogy az ember mit kezd a feje tetejére állított természettel. (spoiler: nem sok jót).

 

Survive the Century

Az eddigi játékok egyrészt sorozatok, másrészt fizetős szoftverek voltak – nem úgy a Survive the Century, amihez még csak számítógép vagy játékkonzol sem kell: elég egy böngésző, akár telefonon. Egy, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján népszerű műfajt, a szöveges kalandjátékot idéző alkotásról van szó, ami néhány ötletes illusztrációtól eltekintve kizárólag szöveges formában kommunikál a játékossal.

És amíg a Falloutban vagy a Stalkerben már nem áll módunkban megelőzni a katasztrófát, addig a Survive the Century kezünkbe adja a megoldás kulcsát: a világ legbefolyásosabb médiamoguljaként az a feladatunk, hogy adott irányba terelve a közvéleményt, túléljük a 21. századot. Nem tűnik nehéznek, elvégre csak hetvenkilenc évet kell kihúznunk. Mi baj lehetne?

Kezdjük ott, hogy a klímakatasztrófa az ajtón kopogtat, és már az első döntési helyzetben meg kell oldanunk a koronavírus-járvány okozta világválságot. A probléma: a gazdagabb országok tele vannak vakcinákkal, a beoltottak száma is szépen emelkedik, de amíg a fejlődő világ lakói nem oltottak, addig a vírus folyamatosan mutálódik és időről-időre egyre agresszívabb hullámok követik egymást.

Mit tegyünk? Kötelezzük a gazdag országokat, hogy adjanak oltóanyagot a rászorulóknak? Esetleg a világ leggazdagabb emberei, a többszörös dollármilliárdosok állják a cechet? Netán az egész oltás marhaság, és csak az „ötgé” jön belőle, meg a „Bilgéc”? Akárhogy is döntünk, a világ sorsa változni fog, az emberek hozzáállása és egészsége pedig meg fogja határozni a jövőt. A döntések egyre súlyosabbak lesznek, a megoldások pedig ennek megfelelően kétségbeesettek. Ha már korán rossz irányt veszünk, olyan szürreális esetek is előfordulhatnak, mint hogy atomfegyverekkel igyekszünk csökkenteni a népességet. De persze van, ami még ennél is rosszabb: szűk nyolc évtized alatt eljuthatunk az emberi faj eltűnéséig.

Ám ezek csak a legrosszabb eshetőségek, amiket kizárólag önző és szűk látókörű döntésekkel érhetünk el (amiket persze sosem azért hozunk, mert kíváncsiak vagyunk, hogyan tör ki egy ökológiai atomháború, ugyan).

Survive the Century

 

Megfelelő tisztánlátással zöld újközépkort és technokrata jövőt is álmodhatunk, utóbbit ráadásul egy klímaügyi hadsereg vezénylésével. Külön nagyszerű, hogy az évtizedek között kapunk ízelítőt egy magazin címlapjából, néha végig írt cikkekkel; ha járna Pulitzer-díj fiktív cikkekért, a csak enyhén sugárzó kétfejű halételről szóló étteremkritika mindenképp kiérdemelné.

A Survive the Century a Fallouttal és a Stalkerrel ellentétben nem elsősorban szórakozásról szól, és mellette akar mondani valamit, hanem eredetileg is azzal a céllal készült, hogy elgondolkodjunk a klímaváltozás közeli jövőt érintő döntéseiről. Ezek között vannak rosszak és rosszabbak, de még a legjobb szándék is kompromisszumokhoz vezet – sugalmazva, hogy a jövő érdekében mindenképp áldozatokat kell hoznunk.

A játék fejlesztésében egyébként a University of Washington és a University of Maryland kutatói is részt vettek, szóval még ha néha mosolygunk is a már-már Fallouti magasságokba emelkedő cinizmuson, a játékban látható dolgok sajnos komolyak.

 

Final Fantasy VII

A nyugati és európai játékok után irány a Távol-Kelet, azon belül is Japán: a Final Fantasy-sorozat hetedik számozott része 1997-ben jelent meg, hogy olyan játékélményt és történetmesélést mutasson az első Sony Playstation játékkonzol tulajdonosainak, ami máig meghatározó trendeket indított el az iparágban – nem csoda, hogy 2020-ban egy teljes körű remake is készült a programból, így a mára kissé kopottas technológiától idegenkedők is megismerkedhetnek a jó ügyért vívott terroristák világmegmentő küldetésével.

Mert bizony ebben a szerepjátékban pont ez a felütés: Gaia világában járunk, Midgar városában, ahol egy csoport ökoterrorista robbantásos merénylettel próbálja visszaszorítani a bolygó életerejét megcsapoló megavállalat terjeszkedését. A Shinra nevű konglomerátum felel az összes energiáért, és mivel ez a cég tartja égve a villanyt a parlamentekben is, érthető, hogy az egész világ a lábai előtt hever. Csak épp közben megöli az egész bolygót.

Final Fantasy VII

 

A Final Fantasy VII ökológiai üzenete annyiban tér el a fenti játékokétól, hogy aktív cselekvésre buzdít, miközben egy sor etikai kérdést is felvet. Tényleg szentesíti az eszközt a nemes cél? Mikor megyünk túl messzire? És akik eddig ártottak, vajon változhatnak? Meg kell adni az esélyt? A Final Fantasy-sorozat epizódjait nem köti össze koherens sztori, így bárki nyugodtan belekóstolhat a hetedik részbe, érteni fogja elejétől a végéig. Sőt mi több, még aktuálisabb lesz, mint 1997-ben volt – ami viszont nem kicsit aggasztó.

Természetesen nem ez a négy videójáték az egyedüli, ami a környezet védelmének kérdéseivel is foglalkozik. Az 1989-es Sim Citytől az 1996-os Civilization II-n át Sonic kalandjaiig megannyi program érintette a témát.

 

Borítókép: Getty Images